Tényleg most érkezett.
Tegnap kaptam meg a Mikológiai Társaság lapját, a Clusiana különkiadását, mely az V. Magyar Mikológiai Konferencia előadásainak és posztereinek az összefoglalóját tartalmazza.
A sok érdekes előadás közül kiemelnék egyet, melyben Bratek Zoltán és munkatársainak sikerült Magyarországon fellelniük a Tuber regianum gombafajt. Ez egy rendkívül ritka szarvasgomba, Európából 4 helyről volt eddig adat szinte kivétel nélkül magashegységi régiókból. A legközelebbi lelőhely Szlovákiában található és Zolinak volt is tippje, hogy a szlovákiai helyhez hasonló biotóp hol található a határhoz közel. Próbáltuk is megtalálni Karancs és a Börzsöny erdeiben, sikertelenül. 2011 júliusában a Szigetköz erdeiből került elő, mégpedig 4 helyszínről is!
Bár a szerzők elismerik, hogy a makró- és mikroszkópos tulajdonságok nem teljesen fedik az eddigi leírásokat, de nagy valószínűséggel áll a faj meghatározása. A genetikai adatbázisokban nem szerepel a T. regianum-ból származó szekvencia a mostani találatokon kívül, de valószínűleg hamarosan kibővül az adatbázis és összehasonlíthatóvá válnak a herbáriumi minták.
2012. június 21., csütörtök
2012. május 10., csütörtök
A bombagyáros
Már úgy is olyan rég írtam Elaphomycesekről...
Tavaly év vége felé KMG egy levelében említette, hogy Elapho ügyben Castellano-ék nagy dobásra készülődnek. És valóban meg is jelent 2 cikke (a 3. közlés alatt) amely azt hiszem egy kicsit átgondolandóvá teszi az eddigi elképzelésünket erről a nemzettségről.
Az [1] az Ausztáliában élő álszarvasgombák körül csinál egy kis rendet. Szerzőtársaival leír 13 új fajt (ááá, dehogy, nem esz a sárga irigység), illetve közli a kontinensen élő fajok határozókulcsát. Ám nem ettől érdekes igazán a cikk.
Az első Elaphomycest de L'Obel írta le 1591-ben Tubera cervina néven. A nemzettségnek a ma is érvényes nevet Nees von Esenbeck (1820) adta, melyet Fries 1825-ben megerősített. Igen hosszú ideig Vittadini (1831) illetve Dodge (1929) munkáit használták a rendszerezéshez és bár ezeket már elavultnak tartják, szerintem a mai napig igen jól használhatók a fajok meghatározásához.
Klasszikus értelemben az Elaphomyces nemzettséget 2 alnemzettségre osztják.
1. Malacoderma: tipikus képviselője az E. papillatus, mellyről már ezen a blogon is irtam. Az ebbe a csoportba tartozó gombák puhák (mondjuk mint egy Tuber rufum), száradás után a vékony peridium "ráncosodik". A spóraméret általában 15 µm alatt van.
2. Scleroderma: Az ebbe a csoportba tartozó gombák vastag, rideg, kemény peridiummal rendelkeznek, száradás után általában nem változik eme tulajdonságuk. A spóraméret rendszerint 15 µm-nél nagyobb. Ebbe a csoportba tartoznak az álszarvasgombák legnagyobb része. Vittadini ezt a csoportot még két részre bontotta, a peridium simasága illetve szemölcsössége alapján. Dodge szintén még 2 részre bontotta.
Ausztráliából már 1892-ben (Cooke) és 1918-ból (Rodway) is jeleztek álszarvasgomba fajokat, de azokat európai fajokkal azonosították. Időközben kiderült, hogy a határozás nem volt jó, az összes(!) {na jó, az eddig ismert} ausztrál faj endemikus!! Sőt, úgy tűnik most, hogy az északi és a déli félteke fajai között nincs azonos.És persze Ausztrálián belül is elkülönülnek a keletei illetve a nyugati oldalon talált gombák. A legtöbb ausztrál faj, egy kivételével az általunk is ismert E. anthracinus-hoz, E. leveillei-hez hasonlít, egy faj pedig az E. granulatus-hoz. A legmeglepőbb viszont az, hogy az élőbb említett rendszerbe nem illeszthetők be a most leírt fajok jó része ha a határozás legfontosabb bélyegét, a spórákat nézzük. Magyarán: sok fajnak kisebb a spóramérete mint 15 µm, de a peridium nem puha, stb,stb,. A spórák mintázata hasonló, mint az északi félteke fajainak.
Felhasznált irodalom:
[1]
Castellano, Michael A.; Trappe, James M.; Vernes, Karl.
Australian species of Elaphomyces (Elaphomycetaceae, Eurotiales, Ascomycota)
Australian Systematic Botany. 24: 32-57, 2011
[2]
Michael A. Castellano, Terry W. Henkel, Steven L. Miller,Matthew E. Smith and M. Catherine Aime
New Elaphomyces species (Elaphomycetaceae, Eurotiales, Ascomycota) from Guyana
Mycologia. 2012 Apr 13.
Tavaly év vége felé KMG egy levelében említette, hogy Elapho ügyben Castellano-ék nagy dobásra készülődnek. És valóban meg is jelent 2 cikke (a 3. közlés alatt) amely azt hiszem egy kicsit átgondolandóvá teszi az eddigi elképzelésünket erről a nemzettségről.
Az [1] az Ausztáliában élő álszarvasgombák körül csinál egy kis rendet. Szerzőtársaival leír 13 új fajt (ááá, dehogy, nem esz a sárga irigység), illetve közli a kontinensen élő fajok határozókulcsát. Ám nem ettől érdekes igazán a cikk.
Az első Elaphomycest de L'Obel írta le 1591-ben Tubera cervina néven. A nemzettségnek a ma is érvényes nevet Nees von Esenbeck (1820) adta, melyet Fries 1825-ben megerősített. Igen hosszú ideig Vittadini (1831) illetve Dodge (1929) munkáit használták a rendszerezéshez és bár ezeket már elavultnak tartják, szerintem a mai napig igen jól használhatók a fajok meghatározásához.
Klasszikus értelemben az Elaphomyces nemzettséget 2 alnemzettségre osztják.
1. Malacoderma: tipikus képviselője az E. papillatus, mellyről már ezen a blogon is irtam. Az ebbe a csoportba tartozó gombák puhák (mondjuk mint egy Tuber rufum), száradás után a vékony peridium "ráncosodik". A spóraméret általában 15 µm alatt van.
2. Scleroderma: Az ebbe a csoportba tartozó gombák vastag, rideg, kemény peridiummal rendelkeznek, száradás után általában nem változik eme tulajdonságuk. A spóraméret rendszerint 15 µm-nél nagyobb. Ebbe a csoportba tartoznak az álszarvasgombák legnagyobb része. Vittadini ezt a csoportot még két részre bontotta, a peridium simasága illetve szemölcsössége alapján. Dodge szintén még 2 részre bontotta.
Ausztráliából már 1892-ben (Cooke) és 1918-ból (Rodway) is jeleztek álszarvasgomba fajokat, de azokat európai fajokkal azonosították. Időközben kiderült, hogy a határozás nem volt jó, az összes(!) {na jó, az eddig ismert} ausztrál faj endemikus!! Sőt, úgy tűnik most, hogy az északi és a déli félteke fajai között nincs azonos.És persze Ausztrálián belül is elkülönülnek a keletei illetve a nyugati oldalon talált gombák. A legtöbb ausztrál faj, egy kivételével az általunk is ismert E. anthracinus-hoz, E. leveillei-hez hasonlít, egy faj pedig az E. granulatus-hoz. A legmeglepőbb viszont az, hogy az élőbb említett rendszerbe nem illeszthetők be a most leírt fajok jó része ha a határozás legfontosabb bélyegét, a spórákat nézzük. Magyarán: sok fajnak kisebb a spóramérete mint 15 µm, de a peridium nem puha, stb,stb,. A spórák mintázata hasonló, mint az északi félteke fajainak.
És akkor álljon itt a 13 új faj neve:
Elaphomyces aurantias, E. austrogranulatus, E. chlorocarpus, E. cooloolanus, E. coralloideus, E. laetiluteus, E. nothofagi, E. pedicellaris, E. queenslandicus, E. rugosisporus, E. suejoyceae, E. symeae, and E. timgroveii.
(az E. nothofagi-nak egészen elképesztő a spóramintázata!!)
Ehhez képest [2] írás egészen elhanyagolható dolgot állapított meg. Leír Guyana-ból 2 új Elaphomyces-t (Elaphomyces compleximurus and E. digitatus ). És nem kevesebbet állít, mint, hogy a most felfedezett és leírt taxonok a Fabaceae család növényeivel (Dicymbe corymbosa Spruce ex Benth., Dicymbe altsonii Sandw.) képeznek ectomikorrhizát. A növények gyökerein találtak más Elaphomyces fajokat is az ITS szekvanciák szerint, maga a termőtest azonban még nem került elő a területről. Ezek az álszarvasgombák az elsők mellyek a trópusi dél-Amerika síksági részéről kerültek elő.
Ahogy nézem Castellano még egy bombát tartogat, ebben Új-Zéland álszarvasgombáit vette célba (in press). Ebban csak úgy mellesleg leír egy új nemzettséget az Elaphomycetaceae-n belül Rupticutis néven...kiváncsian várom!!
És persze a szokásos tanulság:
Számomra mindig is furcsa volt, hogy az általam egyik leggyakrabban talált földalatti gombanemzettségről nem lehet filogenetikai cikkeket találni. Bárhol kérdeztem ennek az okát, mindenhol azt válaszolták, hogy nehéz a DNS-t izolálni illetve a szokásos ITS primerek-kel nem jött fel semmi. Úgy látszik kezd a jég megtörni, az adatbázisokban már megtalálható néhány szekvencia. Castellano írásában az is világosan látható, hogy Vittadini által létrehozott alnemzettségek nem természetes csoportok, nem képeznek monofiletikus származást. Pontos képet akkor kapunk majd, ha az első filogenetikai írások napvilágot látnak. Kár, hogy ez valószínűleg nem Európán belül fog megvalósulni :(
Felhasznált irodalom:
[1]
Castellano, Michael A.; Trappe, James M.; Vernes, Karl.
Australian species of Elaphomyces (Elaphomycetaceae, Eurotiales, Ascomycota)
Australian Systematic Botany. 24: 32-57, 2011
[2]
Michael A. Castellano, Terry W. Henkel, Steven L. Miller,Matthew E. Smith and M. Catherine Aime
New Elaphomyces species (Elaphomycetaceae, Eurotiales, Ascomycota) from Guyana
Mycologia. 2012 Apr 13.
2012. április 20., péntek
WANTED
Szeretem nézegetni a térképeket. Főleg télen, mikor a fagy már elvitte a gombákat. Nézegetni és közben tervezgetni, hogy mikor is menjünk el oda egy kicsit körülnézni...
Egy ilyen nézelődés közben találtam rá az alábbi kis térképre.
A térkép a Chamonixia caespitosa elterjedési területét mutatja Európában. Azt nem mondanám, hogy jól körbe lettünk lőve, de azért bőven található a környező országokban. A kérdés az az, hogy nálunk még miért nem került elő?
A fajt 1898-ban találták először a francia Alpokbeli Chamonix környékén, a fajt illetve az új nemzettséget egy évvel késöbb ML Rolland írta le. Soehner szinten megtalálta a fajt az 1920-as években, de Ő a Hymenogaster nemzettségbe sorolta be a gombát. Bár az idők során a fajt sorolták már a Hymenogaster-ek, a Gautieria-k közé is, az új, molekuláris biológiai módszerekkel egyértelműen bebizonyosodott, hogy külön nemzettségbe kell rakni.
A sérült termőtest elszíneződése adta magát, hogy valószínűleg a Gyroporus cyanescens-sel rokon, de ezt nem támasztották alá a molekuláris vizsgálatok. Most úgy gondoljuk, hogy inkább a Leccinum nemzettséggel rokon, egyúttal a Boletales rendbe sorolandó.
Mint a térképen is látható, Európa számos országából előkerült (ezeket most nem sorolnám fel, Mleczko hivatkozott cikkében részletesen le van írva), főleg a magasabb hegyi régiókból, bár ez, mint később majd kitérek rá, nem feltétel. A térkép nem jelöli, de Szlovákiában a határtól ~50-60 km-re is megtalálható a gomba (jó nézelődést). Nem elképzelhetetlen, hogy a nyugati országrészben is hasonló a helyzet. Igen érdekes a helyzet Litvániában, bár a termőtestet nem sikerült még fellelni, növényevő emlősök fekáliájában már sikerült kimutatni.
A termőtest kerekded, esetleg kissé ellaposodó, egy jól definiált bázissal. A peridium felülete fehéres, krém színű, enyhén gyapjas. Helyenként repedezett, itt hamar kékre színeződik, akárcsak nyomásra, sérülésre. A termőtest megszárítva olívzöld. A kétrétegű peridium 0,1-0,2 mm vastag, jól elkülönül a glebától. A columella jól látható. A kamrák ~3-4 mm-esek, kezdetben fehéres faluak, később ezek is kékülnek.
A spórák hosszúkásak, ellipszoidok, 16-23*12,5-16 µm méretűek, végig hosszantin barázdáltak. Az érett spórák színe sárgás, sárgás-barna.
A lelőhelyi adatok összegzéséből úgy tűnik, hogy olyan helyen érdemes keresni, ahol magashegyi a növényzet és mészköves a talaj. Fontos a magas évi átlagos csapadék. Szlovák oldalon a Tátra messzemenően megfelel ennek a feltételnek és talán a déli nyúlványa, mely Magyarországot "érinti" szintén. Hasonló lehet a helyzet az Alpoknál is. A tengerszint feletti magasság talán nem döntő, hisz Lengyelországban megtalálták 300-350 m magasságban is.
Megtalálták olyan területeken is, ahol alacsony volt a kalcium tartalma a talajnak, enyhe volt az éghajlat, de magas volt a páratartalom.
A Chamonixia caespitosa a következő fákkal képez mikkorhizákat: Picea abies, Abies amabilis, Tsuga ssp., Pseudotsuga menziesii. Európában mindig hegyvidéki fenyvesben találták, subalpin, subboreal.
Megfigyelések szerint régi fenyvesekben, északi lejtőn, szakadékoknál, folyamatos vízellátású területeken, fás törmelékfelhalmozódások körül akadhatunk rá, akár úgy is, hogy a termőtest egy része a felszínre kerül. Sokszor a talajt borító moha alól kerülnek elő.
Bár, mint látható sok helyütt előkerült, -Európán kívül megtalálták még Kínában, Kanadában, USA-ban (főleg a nyugati parton)- mindenütt ritka, Vörös Könyves vagy védett faj.
forrás:
Marija Kataržytė
HYPOGEOUS FUNGI OF LITHUANIA: DIVERSITY,
DISTRIBUTION AND LINKS WITH SMALL MAMMALS, Vilnius, 2009
Piotr Mleczko, Maciej Kozak, Maria Ławrynowicz and Anna Górszczyk
New localities of Chamonixia caespitosa (hypogeous Boletaceae) in Central Europe
Acta Mycologica,Vol. 44 (1): 29–42,2009
UPDATE
Volt még régebben egy ilyen bejegyzésünk, ahol egy érdekes Tuber-t nem igazán tudtunk hova tenni. Azóta a területet ismételtem bejárva sikerült friss, ép termőtesteket is találnunk.
A gomba a makroszkópos és mikroszkópos jegyeket figyelembe véve végülis a Tuber foetidum-nak lett meghatározva.
2012. április 18., szerda
2011. augusztus 24., szerda
Már megint Elaphomyces...
Tudom, már kezd kicsit unalmas lenni, de megint Elaphomyces.
Megtaláltuk a Gigászok Földjét.
Megtaláltuk a Gigászok Földjét.
2011. július 6., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)